Robert Miles – több volt, mint a Children: a dream house története bakeliten

Van egy pillanat, amelyet a kilencvenes évek klubzenéjén felnőtt közönségnek nem kell bemutatni. A négynegyedes alap már mozgásban tartja a táncteret, majd megszólal néhány egyszerű zongorahang. Nincs énekes, nincs hangos felkiáltás, mégis szinte mindenki tudja, mi következik.

A Children dallama ma már a korszak közös emléke. Hallhattuk klubban, rádióban, autóban, válogatáslemezen vagy egy régi kazettán, amelynek a borítójára valaki kézzel írta fel Robert Miles nevét. Ismertsége azonban részben eltakarta az alkotó valódi történetét.

Robert Miles nem egyetlen szerencsés sláger producere volt. DJ-ként értette a tánctér dramaturgiáját, zeneszerzőként pedig képes volt a trance lüktetését klasszikus zongorával, ambient térrel és filmszerű érzelmekkel összekapcsolni. A Children mögött ráadásul két egymásba kapcsolódó történet áll: az egyik a délszláv háború gyermekáldozatairól, a másik az olasz klubélet tragikus hétvégéiről szól.

Roberto Concina útja a rádiótól a DJ-pultig

Robert Miles Roberto Concina néven született 1969-ben a svájci Fleurier-ben, olasz családban. Gyermekkorában a család az észak-olaszországi Fagagna környékére költözött. A családi zongora és két lemezjátszó mellett kezdett közelebbi kapcsolatba kerülni a zenével, később pedig rádiósként és klub-DJ-ként építette fel saját világát.

A Resident Advisor életrajza szerint tizenévesen az elektronikai pálya helyett a zenét választotta, és kalózrádió létrehozásában is részt vett. Ez azért fontos, mert Miles már produceri sikerei előtt megtanulta, hogyan reagál a közönség a különböző tempókra, hangulatokra és átmenetekre. Nem kizárólag stúdióban gondolkodott: tudta, mit jelent egy felvételt hajnalban, egy hosszú és intenzív klubéjszaka végén elindítani.

A kilencvenes évek elején az olasz elektronikus zenei színtér stílusai még nem váltak el mereven. A techno, a progressive house, az ambient house és a korai trance ugyanabban a lemeztáskában is megfért. Ebből a közegből nőtt ki az a dallamos, lebegő irány, amelyre később dream house vagy dream trance néven hivatkoztak.

A Children első története: fényképek a háború gyermekáldozatairól

Robert Miles saját visszaemlékezése szerint édesapja 1994-ben egy, a volt Jugoszlávia területén végzett humanitárius küldetésről tért haza. Olyan fényképeket mutatott neki, amelyeken a háború gyermekáldozatai szerepeltek. Miles a Tokafinak adott interjújában egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a Children ezeknek a képeknek a hatására született.

Ez nem utólag hozzáragasztott legenda. A történetet a Robert Miles-életrajzok és a Resident Advisor portréja is rögzíti: a felvétel közvetlen érzelmi válasz volt a fotókra. Innen kap valódi súlyt a cím is. A Children nem pusztán kellemes zongorás klubzene, hanem fájdalomra adott zenei reakció, amelyben a szomorúság mellett remény is maradt.

Miles a zenét a családi otthonhoz közeli, saját maga által kialakított garázsstúdióban kezdte formálni. A felvétel visszafogottsága részben éppen ettől működik. Nem akarja zenei eszközökkel eljátszani a háborút; inkább olyan érzelmi teret nyit, amelyben a hallgató maga kapcsolhat képeket a dallamhoz.

A Message Version – amikor a cím valódi súlya megszólal

A legtöbben a zongoraközpontú Dream Versiont ismerik, az eredeti olasz 12 colos kiadások történetéhez azonban a Message Version is hozzátartozik. Hangulatában különösen erősen irányítja vissza a figyelmet a cím mögötti emberi történetre.

Fontos különbség, hogy a dokumentált inspiráció a Children teljes kompozíciójára vonatkozik, nem kizárólag erre a változatra. Azt tehát nem állíthatjuk, hogy Miles külön a háborús fényképekhez készítette a Message Versiont. Hallgatóként mégis nehéz elválasztani annak komorabb, üzenetszerű karakterét a képektől, amelyekből az egész mű érzelmi alapja megszületett.

Az olasz DBX Records egyik 1995-ös, DBX 015 katalógusszámú 12 colos kiadásán három változat szerepel: a Dream Version, az Original Version és a Message Version. Ez a lemez gyűjtői szempontból azért érdekes, mert ugyanannak a gondolatnak három különböző arcát őrzi.

A Children második története: az olasz klubéjszakák tragédiái

A felvétel másik indíttatása Robert Miles DJ-tapasztalatából érkezett. A kilencvenes évek első felében Olaszországban komoly társadalmi problémává váltak a hétvégi közúti balesetek. Fiatalok órákon át utaztak egyik klubból a másikba, majd kimerülten – esetenként alkohol vagy drogok hatása alatt – indultak haza. Az olasz sajtó a jelenségre a stragi del sabato sera, vagyis a „szombat esti mészárlások” kifejezést használta.

Miles olyan zenét akart készíteni, amellyel a DJ-k az éjszaka végén fokozatosan nyugodtabb állapotba vezethették a közönséget. A Children megtartotta a klubritmust, de nem támadta újabb kemény csúcsponttal a táncteret. A zongora, a hosszú felépítés és a lebegő szintetizátorfelületek levezetést kínáltak.

Ezt a történetet néha úgy rövidítik le, hogy a Children „életeket mentett”. Ez jól hangzó cím, de bizonyított eredményként nem állítható. Pontosabb úgy fogalmazni: Miles szándéka az volt, hogy nyugodtabb zárózenével segítse a klubozókat az intenzív éjszaka végén. A felvétel társadalmi hátterét korabeli Billboard-beszámolókra támaszkodó későbbi feldolgozások is megerősítik.

Amikor a tánctér először hallotta meg

Miles következő DJ-szettjében próbálta ki először a zenét. Az előtte játszó lemezlovas kemény felvétellel zárt, ő pedig hosszú, dallamos intróval nyitott. A közönség először megállt, és a hirtelen hangulatváltás szinte kellemetlen csendet teremtett. Miles attól tartott, hogy kiürül a tánctér.

Amikor azonban megérkezett a felvétel fő témája, a reakció megfordult. A kezek a magasba emelkedtek, egy lány pedig könnyek között kérdezte meg tőle, milyen zenét hallott. Ez a pillanat producerként is visszaigazolást adott neki: az az érzelem, amelyből a szám született, eljutott a közönséghez.

Ez a történet azt is megmagyarázza, miért fontos a teljes, hosszú változat. A Children nem csupán egy zongorariff. Hatását a fokozatos felépítés, a várakozás és a megfelelő pillanatban érkező feloldás teremti meg – vagyis mindaz, amit egy rádióra rövidített verzió csak részben tud megmutatni.

A Soundtracks EP-től a nemzetközi áttörésig

A Children korai változata 1995 januárjában a négyfelvételes Soundtracks... EP-n jelent meg az olasz DBX Recordsnál. Az első körben még nem lett tömegsiker. A fordulat akkor következett be, amikor a DBX alapítója, Joe T. Vannelli Miamiban játszotta a felvételt, és az eljutott a brit Platipus Records köréhez. Innen vezetett az út a Deconstruction kiadóig és a szélesebb európai terjesztésig.

A vinylkiadások időrendje ezért első pillantásra zavaros lehet. Az 1995-ös olasz EP, a külön DBX 12 colos kiadás, a Platipus-licenc és az 1996-os, több országra kiterjedő Deconstruction-, Arista- vagy más területi változatok eltérő borítókkal és tracklistákkal kerültek forgalomba. Gyűjtéskor az évszám önmagában kevés: a labelt, a katalógusszámot és a konkrét mixet is ellenőrizni kell.

Az Egyesült Királyságban a Children a hivatalos kislemezlista második helyéig jutott, és 21 hetet töltött a Top 100-ban. Különösen figyelemre méltó eredmény egy nagyrészt instrumentális klubfelvételtől, amelyet eredetileg nem rádióslágernek szántak.

Original, Dream és Message – három különböző nézőpont

A Children vinylkiadásain nem dísznek szerepelnek a verziónevek. A korai Original Version még nem ugyanúgy helyezte középpontba a később ikonikussá vált zongoratémát. A Dream Version találta meg azt az egyensúlyt, amelyben a klubritmus, az akusztikus érzetű zongora és az ambient tér egyszerre érvényesült.

A Message Version más érzelmi hangsúlyt ad a felvételnek, ezért a teljes történet szempontjából több egyszerű ritkaságnál. Aki csak a rádióverziót ismeri, annak ez a háromoldalú összehasonlítás mutatja meg igazán, mennyi produceri döntés állt a látszólag egyszerű dallam mögött.

A Dreamland bebizonyította, hogy Robert Miles nem egyszámos előadó

A Children sikere után könnyű lett volna ugyanazt a receptet újra és újra elkészíteni. Az 1996-os Dreamland album valóban továbbvitte a zongorával és tágas szintetizátorokkal felépített hangzást, de nem egyetlen sláger köré szervezett töltelékanyag volt.

A Fable rokonságban állt a Childrennel, mégis mozgékonyabb és direktebb lett. A brit kislemezlistán a hetedik helyig jutott. A Maria Nayler közreműködésével készült One and One pedig megmutatta, hogy Miles énekhanggal és hagyományosabb dalszerkezettel is képes megőrizni saját atmoszféráját; ez a felvétel a harmadik helyet érte el az Egyesült Királyságban.

Maga a Dreamland album 53 hetet töltött a brit albumlista Top 100 mezőnyében, csúcspozíciója a hetedik hely volt. Robert Miles tehát még a legegyszerűbb kereskedelmi mérce alapján sem tekinthető klasszikus egyslágeres előadónak. Három brit Top 10-es kislemeze lett, miközben egy instrumentális klubzenéből kiindulva teljes albumvilágot épített fel.

23am: siker helyett szabadság

Az 1997-es 23am már egy olyan alkotó munkája, aki érezte a világsiker árnyoldalát. Miles egyre kevésbé akart könnyen értékesíthető „újabb Childrent” gyártani. A lemez borítóján használt fekete sziluettel is azt kívánta jelezni, hogy a zene fontosabb a sztárképnél.

Az album az élet különböző szakaszait és az előző évek utazásainak tapasztalatait kapcsolta össze. A Kathy Sledge közreműködésével készült Freedom már címében is világosan jelezte az irányt, és a brit listán a 15. helyig jutott. A Full Moon és az Everyday Life tovább távolodott a Dreamland közvetlen formulájától.

Egyes területi kiadások és adatbázisok 1997-et, más későbbi megjelenések 1998-at tüntetnek fel. Az album első kiadásának éve 1997; a következő évszám többnyire az országonként eltérő terjesztésből és újabb változatokból adódik.

Organik: amikor Robert Miles kilépett a trance kereteiből

A kiadóval és menedzsmenttel kialakult konfliktus után Miles visszaszerezte alkotói önállóságát, és létrehozta saját S Records kiadóját. A 2001-es Organik ennek a szabadságnak a hangja lett. Sötétebb, kísérletezőbb és organikusabb anyag született, amelyben az elektronika mellett élő hangszerek és világzenei hatások is megjelentek.

Az albumon többek között Bill Laswell, Nitin Sawhney és Trilok Gurtu működött közre. A Nina Miranda énekével készült Paths már nem a dream house múltját próbálta reprodukálni. Inkább azt bizonyította, hogy Miles számára a Children hangzása egy állomás volt, nem pedig élethosszig tartó kötelesség.

Az út a 2004-es Miles_Gurtu közös albumon folytatódott, ahol az elektronika, a jazz és Trilok Gurtu ütőhangszeres világa találkozott. A 2011-es Th1rt3en ismét más irányt képviselt. Miles pályája ezért egészen mást mutat, ha nem a slágerlisták, hanem a lemezek egymásutánja alapján nézzük.

Később Ibizán az OpenLab rádió és művészeti platform létrehozásával tért vissza korai rádiós gyökereihez. A 2013-ban alapított projekt célja nem a megszokott klubslágerek ismétlése, hanem új, nehezen kategorizálható zenék bemutatása volt.

Kilenc meghatározó Robert Miles-kiadvány bakeliten

A táblázat évszámai az első vagy meghatározó megjelenésekhez igazodnak. Egy adott példány országa, kiadója és tracklistája eltérhet, ezért vásárlás előtt mindig a konkrét pressing adatait érdemes ellenőrizni.

Miért érdemes a Childrent 12 colos lemezen hallgatni?

A Children igazi ereje nem csupán a nosztalgiában rejlik. A hosszú verziók megmutatják, hogyan gondolkodott egy DJ-ként dolgozó producer az időről. Az intro helyet hagy a keveréshez, a zenei rétegek fokozatosan lépnek be, a főtéma pedig csak akkor érkezik meg, amikor már valódi jelentősége van.

Bakeliten a különböző verziók fizikailag is egymás mellé kerülnek. A lemez megfordítása után nem egy algoritmus választ következő számot: az Original, a Dream vagy a Message Version mellett döntünk. Ugyanazt a kompozíciót három eltérő nézőpontból hallhatjuk, és közben a DBX, Platipus vagy Deconstruction kiadások útját is követhetjük.

Használt példánynál különösen fontos a tracklista, a katalógusszám, valamint a lemez és a borító állapota. A Children számos országban, sokféle újrakiadásban és remixváltozatban jelent meg; ugyanaz a cím nem feltétlenül ugyanazt a zenei tartalmat jelenti.

Robert Miles öröksége egyetlen zongoradallamnál nagyobb

Robert Miles 2017-ben, 47 évesen hunyt el Ibizán. A Children továbbra is az a felvétel, amelyhez a nevét a legtöbben kapcsolják, de életművének éppen az a legfontosabb tanulsága, hogy nem maradt a saját sikere foglya.

A Dreamland megmutatta a dream house dallamos erejét. A 23am a sztárszerepből való kitörésről szólt. Az Organik, a Miles_Gurtu és az OpenLab pedig azt bizonyította, hogy Miles számára az elektronikus zene mindig felfedezés maradt.

A Children azért időtálló, mert két látszólag ellentétes dolgot köt össze: a klubritmust és a csendes együttérzést. Egyszerre képes megmozgatni egy táncteret és emlékeztetni arra, milyen történet húzódik a címe mögött. A Message Version ezt a kettősséget különösen közel hozza.

Ha te is újra felfedeznéd Robert Miles világát, nézz körül a Bakelit Records új és használt trance vinyljei között. A készlet folyamatosan változhat, ezért mindig ellenőrizd, hogy az adott lemez pontosan melyik kiadást és melyik verziókat tartalmazza.

Te melyik változatot tennéd fel először: a Dream Versiont, az Original Versiont vagy a Message Versiont?